RÓLUNK

Nagy megtiszteltetés ért és az NLC felkért egy beszélgetésre. Én örömmel mondtam igent és büszkén mutatom nektek

A teljes cikket a következő linken olvashatjátok:
https://nlc.hu/trend/20231104/varga-vivien-vivawell-szemetbol-ruha-body-positivity/?fbclid=IwAR2RDXk0zO4oGdowDOOyhzu-NT4PC4HVBu9a0MkBVNJxEsXZEukr9-n8O5o

Szemétből készít menő ruhákat Vivi, amiket nem fél önmagán megmutatni

Vivi nemcsak fenntarható, „upcycling” ruhákat készít, de testpozitívitásból is példát mutat a nőknek, hiszen kollekcióját önmagán mutatja be, még akkor is, ha ezt sokan nem nézik jó szemmel.

Bánosi Eszter
2023 November 04.

„Nem minden pozitív változás érződik pozitívnak az elején” – hangzik az egyik kedvenc mondásom, mert a saját életemben is sokszor tapasztaltam, hogy olykor egy negatívnak tűnő esemény kellett ahhoz, hogy végre mozduljak, „pályára álljak”. Így volt ezzel Varga Vivien, a Vivawell alapítója is, akit a munkáltatója, amint megtudta, hogy három hónapos várandós, elbocsátotta. A drasztikus esemény azonban lökést adott neki arra, hogy megálmodja saját környezettudatos és vegán márkáját. A fenntarthatóságon túl arra is törekszik, hogy valódi nőkön – vagyis leginkább önmagán – mutassa be a darabokat, még akkor is, ha retusálatlan testalkata miatt a közösségi média célkeresztjébe kerül. Mindez azonban őt hidegen hagyja, mert ahogy fogalmaz, „azoknak a nőknek is otthont kell adnunk, akik nem férnek bele az ideálisnak elfogadott képbe”.

Milyen apropóból indult a vállalkozásod?

Amikor a férjemmel összejöttünk, már akkor is gondolkodtam, mi lehetne az a termék, ami mögé be tudnék állni. Mindig is értékesítéssel foglalkoztam, de nem tetszett, hogy olyan termékeket kell eladnom, amelyekkel valamiért nem értettem egyet – vagy azért, mert nem környezetbarátok, vagy mert kiderült róluk, hogy rossz minőségű, silány termékek. Aztán amikor egy világítástechnikai cégnél dolgoztam értékesítési vezetőként,

várandós lettem, és épp csak elkezdtem mondani a telefonba, hogy „vára…”, már rá is vágták, hogy ki vagyok rúgva.

Akkor döntöttem el, hogy erre a munkaerőpiacra, ilyen munkáltatók közé többé nem megyek. Mivel a környezetvédelem mindig nagyon érdekelt, turkálókba kezdtünk járni a férjemmel, varrónőkkel csináltattuk meg az ott beszerzett ruhákat, hogy azok egyediek legyenek, de rá kellett jönnünk, hogy lehetetlen lenne ezt sorozatgyártásban csinálni. Olyasmire volt szükségünk, ami sokkal nagyobb horderejű, és ekkor kezdtem el környezetbarát anyagok után kutatni. Ekkor találtunk rá az újrahasznosított poliészterre. Fontos volt az is, hogy ne a világ másik végéről hozzuk be az anyagot, ezért olyan terméket választottunk, aminek GRS-minősítése van.

Ez mit jelent?

Teljesen biztos, hogy az anyag gyermekmunka-mentes, Európában gyártják, és kötelezik a gyártót, hogy minden évben egyre kevesebb vizet használjon, emellett tiltják a veszélyes vegyszerek beleengedését élővizekbe. A legnagyobb probléma ugyanis az, hogy az a textil, ami nem rendelkezik GRS-minősítéssel, magában rejti a kockázatot, hogy a megvételével te is hozzájárulsz az élővizek rettenetesen káros vegyszerekkel való szennyezéséhez. A mi anyagainkat ráadásul magyarok értékesítik itthon.

A szlogenetek, hogy „hordj szemetet”. Hogy kell elképzelnünk, milyen hulladékról van szó?

A GRS minősítés azt is kimondja, hogy az anyag minimum 20 százalék hulladékot kell, hogy tartalmazzon, de a mi ruháink műanyag része kizárólag, vagyis 100 százalékban hulladékból készül. Úgy képzeld el, hogy a hulladékot hiába szedik ki a tengerből, a folyóinkból vagy a földről, a szemetet még ki kell válogatni, hiszen akármilyen, például PVC-alapú műanyag nem használható fel, mert gondolj csak bele, ezek az anyagok a bőrödhöz érnek. A különféle helyekről származó, kiválogatott műanyag aztán a gyárba kerül, az újrahasznosítási eljárás során a műanyag hulladékból speciális poliészter lesz, abból pedig a ruhák, amiket én találok ki. Bár mindig azt mondom, hogy a vásárlóink tervezik a ruhákat, mert ők mondják el, hogy mit szeretnének.

Varga Vivien (Fotó: Vivawell)

Szemétből érték

Kevesen tudják, hogy a ruhák mintegy 69 százaléka manapság szintetikus szálakból, például elasztánból, nejlonból és akrilból készül. A szálak alapanyaga azonban fosszilis tüzelőanyag, a textilgyártás így a globális olajtermelés 1,35 százalékát teszi ki, arról nem is beszélve, hogy a divatipar körülbelül 20 és 200 billió liter közötti vízmennyiséget használ el évente, jelentősen hozzájárulva ezzel az éghajlatváltozáshoz. Emiatt egyre több márka tér át a szintetikus szálak, például a poliészter újrahasznosított változataira, vagyis az értéknövelő továbbhasznosításra, ami lényegesen fenntarthatóbb formája az öltözködésnek, bár kritikusai szerint megvan annak a veszélye, hogy a trend csak fellendíti a PET-palackok gyártását. Ma már egyre több divatmárka célja, hogy műanyag palackokból származó, újrahasznosított poliésztert szerezzen be, és olyan fast fashion márkák, mint például az Adidas vagy a H&M is sorra dobják ki szemétből gyártott ruhakollekciójukat. A hulladék ruhaként való újjászületése persze több tervező izgalmas koncepciója is, például Iris van Herpené, aki óceáni szemétből készített couture ruhákat. Itthon is egyre több designer él a lehetőséggel: Ferenczi Zita például kávés zsákokból és vintage bőrkabátokból készít lábbeliket, Fógel Adrienn hétköznapi tárgyakból (kiürült fogkrémtubus, italoskarton doboz, kábelek, fóliák stb.) varázsol ruhákat, a Fanna pedig szintén környezetbarát anyagokkal dolgozik, például organikus pamutot és olyan szintetikus hulladékot használ, melyek ipari műanyagokból, hulladékszövetekből és óceánokból származó halászhálókból készülnek. A szemétből készült ruhák térhódítását pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a 71. Miss Universe versenyen a thai versenyző, Anna Sueangam direkt egy olyan ruhát hordott, amely kizárólag fenntartható alapanyagokból és szemétből állt.

Többen aggódnak amiatt, hogy az ilyen alternatívák becsapósak lehetnek, mert az emberek azt hihetik, hogy a vásárlásuk így mentes lesz a negatív környezeti hatásoktól. Becslések szerint évente 150 milliárd új ruhadarab készül el a világon, ezért sokan úgy gondolják, nem a hulladékból készült ruha a megoldás, hanem ha a ruha, legyen akármilyen fenntartható is, létre sem jön. Te erről mit gondolsz?

Sokat kommunikálok arról, hogy vigyázz, mit vásárolsz, mikor és miért veszel egy ruhát – legyen szó akár környezetkímélő megoldásokról is. Mindenkit arra biztatok, akkor vegyen valamit, ha tényleg szüksége van rá. Mi Black Friday-t sem csinálunk, hiszen azzal is csak felhívnánk a figyelmet a szükségtelen költekezésre, ezért a legjobb, ha egyáltalán nem beszélünk róla. Nekem is az az érdekem, hogy az a ruha, amit nálunk megvesz valaki, hordva, használva legyen, és ne a szekrényben sorakozzon.

Szerinted miért szeretik a ruháidat?

Talán azért, mert azt adom, amit én is hordok. Magamnak kezdtem az egészet gyártani, amikor rájöttem, hogy 30-50 ezer forintért kapnék egy olyan leggingset, ami újrahasznosított és szívesen hordanám. A Covid idején kezdtük el a gyártást, eleinte 20 méter fekete anyagot vettem, és öt bugyit raktunk fel, hátha elfogy, most pedig havonta legalább 700 méter anyagból dolgozunk. Valójában az utca embere lenne a célközönség, de sajnos a sok adóteher miatt drágábbak lettünk.

Fotó: Vivawell

A környezettudatosság a mindennapjaid része is?

Mondjuk úgy, hogy megpróbálok környezettudatos lenni, de ez például most, a költözés miatt nem igazán jön össze. Nem vagyok zero waste, de hiszek az újrahasznosításban, és abban, hogy sok mindent meg lehet oldani környezetbarát módon, ráadásul ma már mindennek megvan az alternatívája. A környezetvédelem miatt próbáltam ki a vegánságot is, de sajnos nem bírta a szervezetem. Bár a vegán barátaim szerint csinálhattam volna jobban is, de tőlem ennyi tellett. Szerintem nagyon nehéz ennyi embert a környezettudatosabb életmódra rávenni, pedig ma már számos olyan jel észlelhető, ami arra utal, ez így nem mehet tovább. Gyerekkorunkban még nyakig jártunk a hóban, most pedig…

Erős vonal nálad a body positivity is, simán kiállsz retusálatlanul, smink nélkül, úgy, ahogy épp vagy, és mutatod meg magadon a ruháidat.

Érdekes, de soha nem akartam én lenni az arca ennek a márkának. Felkértem egy lányt, hogy álljon modellt, és legyen a Vivawell arca, megcsináltuk a fotózást, majd az elkészült fotók válogatása közben derült ki, hogy a felkért lánynak csak a tökéletes képek tetszettek.

Akkor jöttem rá, hogy nem szeretném, ha bárki is azt érezné, hogy csak akkor értékes és vonzó, ha tökéletesnek látszik a teste.

Amíg úgy gondolják a divatmárkák, hogy az lesz a bodypozitív, ha 20 db 90-60-90-es lány közé bedobnak egy XL-es lányt, amíg a világ szerint az a 20 lány a követendő példa, addig szerintem nagy a baj. Én nem akartam egy megkreált képet mutatni, ezért döntöttem úgy, hogy főleg én leszek a fotókon. Fontos, hogy a követők tényleg a valóságot lássák, hogy ne csalódjanak, amikor felveszik otthon a ruhát, és nem úgy néznek ki, ahogy az Instagramon látták.

Fotó: Vivawell

Milyen volt kiállni ezzel az őszinteséggel az Instagramra, ahol – egy-két törekvést leszámítva – nem ez a trend?

Nem volt kihívás. Mindenkinek más a szuperképessége. Nekem ez. Ellenben ami meg más számára alap, az nekem erőfeszítést jelent; sokan például imádnak olvasni, nekem azonban a diszlexiám miatt az írás és olvasás valódi nehézséget jelen. Az önfelvállalás viszont valahogyan genetikailag kódolt bennem.

És az emberek hogyan fogadták ezt?

Rengeteg kritikát kaptam, hogy dagadt vagyok. „Ha így néznék ki, a strandra sem mennék ki”. Rengetegszer megkapom, hogy igénytelen vagyok, a házunk putri, pedig amikor az ominózus videót készítettem, csillogott a padló, csak volt egy lomos szoba és a gardróbban nem raktam rendet. Ezt megemészteni viszont valahogy nagyon nehéz volt, abba is akartam hagyni, mert úgy éreztem, nincs az az isten, hogy ennyi baromságot és szidást hallgassak. Egy hétig nem aludtam emiatt, és minden hajnalban patikarendet vágtam, naponta kitakarítottam a fürdőszobát, aztán pár nap nem alvás után felszívtam magam, és arra gondoltam, amúgy fel lehet fogni úgy is a rosszalló kommenteket, hogy csak jót okoztak nekem, mert ha valamiben nem vagy jó, abban lehetsz jobb is. Mondjuk a szoba azóta ugyanolyan kupis, de ma már nem érdekel. Mára teljesen immunis vagyok ezekre a beszólásokra, de elég hosszú út vezetett idáig. Ez valahogy nem jött úgy belülről, mint a testem felvállalása a közösségi médiában.

Szerintem egyébként sincs olyan téma, ahol ne merülne fel az igény, hogy úgy jól beszóljunk másoknak…

Mondok erre egy példát. Márciusban egy homok színű topban és bugyiban beálltam a kamera elé, és arról szólt a videó, hogy a férjemnek eltört a lába. Aztán jöttek a kommentek, hogy „mi van a bugyidon”. Kiderült, hogy hátul a fenekemnél árnyékot vetett valami, vagy a ruha, ahogy meggyűrődött, ami sokak szerint úgy nézett ki, mintha bekakiltam volna.

Felkerültem a Redditre, ahol rengeteg ocsmánykodó kommentet kaptam, sokan átözönlöttek az oldalamra, és a TikTokon brutális mértéket öltött az erről való kommentelés. Hiszed vagy sem, az egészből az lett, hogy elkezdték venni a bugyijainkat, és elfogyott minden a raktárból. 

Ami viszont igazán rosszul esett ebben, hogy akár beteg is lehettem volna. Szülés után számos nő szenved például székletvisszatartási problémáktól. Kérdem én, mi lett volna, ha emiatt tényleg nem egy árnyék lett volna a bugyimon? Most már az is hajt, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban is megváltoztassam az emberek nézőpontját.

Sokan gúnyolták, amiért magán mutatta meg szemétből készített ruháit (Fotó: Vivawell)

Szerinted mit adsz másoknak azzal, ahogyan megjelensz és képviseled magad?

Sok levelet kapok nőktől, akik azt írják, végre nem egy pongyolában mentek ki a strandra. Sokan mondják, végre tényleg egy valódi nőt látnak, és ez segít nekik az önelfogadásban. A testpozitívást többen fordítják le úgy tévesen, hogy aki ezt hirdeti magáról, az igazából csak el akarja takarni, hogy lusta és nem foglalkozik magával. Rólam is mondják, biztos sokat eszem és lusta vagyok, pedig mással sem foglalkozom, mint az étkezésemmel, és rengeteget biciklizek, mindig sportolok valamit. Persze van az a súlyfelesleg, ami már nem egészséges és zavarja az életkörülményeket, de attól még ezek a nők is értékesek és vonzóak.

Mi azok számára is büszkén gyártjuk és ajánljuk ruháinkat, akik nem olyan testalkattal vagy testsúllyal rendelkeznek, amit mások ideálisnak tartanak.

Az viszont igaz, hogy én már nem vagyok hajlandó arra, hogy egész nap répát rágcsáljak, csak hogy jól nézzek ki. A gyerekem születése előtt én is 50 kg voltam, és mindig éheztem, de ebben ma már nem akarok kitartó lenni.  Tudom, sokaknak ez lett a normális, és minden, ami nem a normának elfogadott kereten kívül mozog, az lustaság, igénytelenség, a kitartás hiánya. Pedig volt, hogy két hónapig egy megrendelésünk volt, na, ahhoz az időszakhoz aztán kellett a kitartás. Azt gondolom, mindenkinek máshova csoportosulnak az energiái, van, hogy az étkezésre, van, hogy egy vállalkozásra. Bár a társadalom azt sugallja, „legyél jó anya, építsél menő vállalkozást, csinálj meg egy egyetemet, szülés után három nappal legyen lapos a hasad és legyen rend a kupiszobában” – ennyi elvárásnak senki sem tud megfelelni. És szerintem nem is kell!